Férfi és nő kapcsolatában a gyűrű

Akár vasból, bronzból, aranyból vagy elefántcsontból, mindig a véget nem érő összetartozás jelképe volt. Habár a lényeg máig változatlan, azért a jegygyűrű vonatkozásában számos új szokás alakult ki, melyek részben máig is élő hagyományok.
A gyűrű legyen az eljegyzési, vagy esküvői, ősidők óta létező tradicionális szimbóluma az egybekelésnek. Mindig is egy erős, soha véget nem érő, oda vissza érvényes szerelem jelképe volt.
Egészen a XIII. századig, mikor is a III. Pápa elrendelte, hogy kötelező tartani várakozási időt az eljegyzés és az esküvő között, csak egy gyűrű létezett az esküvői. Ezzel a rendelettel azonban tökéletes alkalom volt a zavarra, mely a hölgyeknek kedvezett, ugyanis innentől két gyűrűt viseltek: eljegyzésit, és esküvőit. Az eljegyzési gyűrű egy elhatározás emléke, vagyis tanújele ha két ember tervezi a házasságot. Az esküvői pedig emléke magának a ceremóniának, tehát a pár ettől kezdve férj és feleség.

Eljegyzési gyűrű

Már a XI. századi bizánci eljegyzési rítusnak is része volt, hogy a jegyesek gyűrűt cseréltek. A középkortól vált jellemzővé, hogy az eljegyzési ceremónia során, ami a tervezett házasságkötést előzte meg, az asszonyjelölt gyűrűt kapott. A gyűrűt a régi korok vőlegénye jelképes zálogként adta kedvesének, mintegy garanciaként arra, hogy nem fog elállni házassági szándékától. A jegyespár hölgytagja így a kézfogótól kezdve eljegyzési gyűrűt viselt, amely egyértelmű jele volt közös elhatározásuknak a házasságra. Gyakoriak voltak az egymásba fonódó, kezeket formázó gyűrűk.

Ikergyűrűket – azaz egymásba tolható gyűrűket – a XV- XVI. századtól viseltek a jegyben járók, méghozzá úgy, hogy a jegyesség alatt a vőlegény és a menyasszony is viselte az ikergyűrű egy-egy darabját, amiket azután a házasságkötést követően egyetlen gyűrűvé összeillesztve a feleség viselt tovább.